Rólunk

A csapat

Csomós Zoltán

Tervezés és kivitelezés

Ha egyedire vágysz, keress minket! Részünkről minden adott, hogy megvalósulhasson az elképzelésed, már csak Te hiányzol hozzá!

Csomós Zoltánné Éva

Tervezés és látványterv készítés

A kihívás, a szenvedély, hogy minél kellemesebb, harmónikusabb legyen közvetlen környezetünk, erőt ad és inspirál nap mint nap a még jobb, a tökéletes felé.

Elismeréseink

Piper-Rehau konyhaterv pályázat 2022 I. helyezés

Amikor valaki ki tud teljesedni és lehetőséget is kap rá, hogy bizonyítson, majd értékelik is a munkáját és nem is akárhogy, akkor úgy érzi jó helyen van és jó dolgot csinál! Így volt ez most is. A Piper és a Rehau egy közös konyhatervezős országos pályázatot hirdetett, melyben feltétel volt a Piper tervezői szoftver és a Rehau, mint gyártó által előírt frontok használata. Egy 3 tagú képzeletbeli családnak kellett konyhát tervezni meghatározott alaprajzra a család igényeinek megfelelően. Pontos leírást kaptunk a beépítendő gépekről, a család életviteléről, konyhát illetően meglévő elképzeléseikről, ugyanakkor szabadkezet kaptunk a tér kihasználásával és a stílussal kapcsolatban. A szülők szeretnek főzőcskézni, a barátaikkal, a tágabb családdal együtt étkezni. A Rehau fényes és matt akril.-, üveg.- és lakklaminát frontokat gyárt, melyekkel egy letisztult, modern stílust szerettünk volna megteremteni. A négytagú szakmai zsűri meghatározott szempontrendszer szerint bírált, melyek alapján a sorszámozott tervek között a miénk került az első helyre. Az alapanyagok tanulmányozása, a feltételek betartása, az igények figyelembevétele és a szabad alkotás lehetőségének kihasználása úgy látszik eredményes volt. Köszönjük a lehetőséget a Pipernek és a Rehaunak! Egy élmény volt az alkotás és a Konyhakiállításon való részvétel. 

Interjú A Piper- Rehau Konyhatervpályázat győztesével, Csomós Zoltánné Évával

2022 április 23-án a Piper és a Rehau közös konyhatervpályázatának díjátadóján jártunk a Konyha Kiállításon. Volt szerencsém a győztessel, Csomós Zoltánné Évával is interjút készíteni. Évával szakmai lelkesedésünknek és a Piper szervezésének köszönhetően már az első perctől megtaláltuk a közös hangot. Íme a végeredmény!

Hauch Tamás — szakújságíró, volt főszerkesztő, a HauchTomi YouTube csatorna tulajdonosa, bútorasztalos mester riportja 

A nyertes látványterv

Szakmai elismerés

Laukó Zoltán, a Magyar Asztalos magazin szerkesztője keresett meg bennünket, hogy riportot készítsen velünk a nyertes pályázat kapcsán. 2022 tavaszán megjelent szám a konyhakiállításból adódóan a konyhákról szólt és a koncepció az volt, hogy a tervezéstől kezdve a kész konyháig minden téma érintve legyen. Kíváncsi volt a konyhatervpályázatra beadott anyagunkra, hogy milyen szempontok alapján született meg a terv, vagy általánosságban milyen szempontokra érdemes odafigyelni a tervezéskor. Köszönjük a lehetőséget!

Forrás: Magyar Asztalos Magazin, faipar.hu

Partnereink

Emhő-Baudermann Kft. Az általunk elkészített tervekre igény esetén árajánlatot készítünk. Amennyiben megrendelésre kerül sor, az adott bútort az Emhő-Baudermann Kft készíti el gyulai telephelyén. A teljes projekt, -a gyártás,  a szállítás és a helyszíni szerelés- Csomós Zoltán vezetése és felügyelete alatt történik.

Piper Kft. A Piper Kft. Piper 3D bútortervező és látványterv készítő szoftverét használjuk. Minden szakmai segítséget megkapunk tőlük, amire csak szükségünk lehet a szoftver használata során. Hálás köszönet nekik a sok támogatásért.

Vélemények rólunk

Évi tervezte meg a konyhánkat tervrajz alapján, ami nagyon szuper lett, tényleg az álom konyha. Csak ajánlani tudom, kedves, profi és addig csinálja amíg olyan nem lesz amit szeretnél. Szóval tényleg bátran ajánlom mindenkinek! Köszönjük!

Deák Emese


Nagyon szuper, korrekt és gyors, ötletes, mindenre nyitott és segítőkész. Pár nap leforgása alatt kész lett a csodaszép konyhánk terve, méret pontosan. Én csak ajánlani tudom, aki egy kedves, precíz, megbízható tervezőt keres!

Szemes András


A lehető legprofibb csapat, akivel találkoztam. Korrekt, emberséges, segítőkész. Amit megbeszéltünk az elején, minden úgy történt... Nem volt apróbetűs rész. Ha bútor, csakis ők! Mindenkinek ajánlom!

Nán Éva



Most épülő lakásunkba egy nagyon szép konyhát szeretnénk. Az elképzelés nagyjából megvolt, de látni is szerettük volna, ezért döntöttünk a látványtervezés mellett. Rátaláltunk egy profi csapatra, a Csomós Bútorra, azon belül is Évire, akinek a személyében egy nagyon kedves, profi, segítőkész hölgyet ismertünk meg. Évi az elképzeléseink, megbeszéléseink és tervrajz alapján elkészítette álmaink konyháját! Addig csinálja míg azt nem mondjuk: Így tökéletes! És valóban az lett, ez a gyönyörű konyha a lakásunk éke! Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki addig is gyönyörködni szeretne a konyhájában, míg el nem készül. Mi már gyönyörködünk! Köszönjük Csomós Bútor! Köszönjük Évi!                                 Vonáné Deme Erika


3 éves tervezgetés után júniusban felkértem Évát, hogy tervezze meg a konyhámat. A Facebook lakberendezési csoportokban közzétett tervei nagyon tetszettek, így felkértem, tervezze meg az én problémás konyhámat is. Olyan szuper megoldásokat talált ki, amire addig azt hittem, hogy megoldhatatlan problémák. Szinte kompromisszumok nélkül, praktikus, kézreálló, tágas, mindent elnyelő konyhát tervezett nekem 11 nap leforgása alatt. A konyha alap körvonala már rég óta meg volt a fejemben, de kellett hozzá ő hogy ez megvalósulhasson. A legjobb döntés volt őt választani, és mindemellett nagyon jó volt vele dolgozni, annyira gördülékenyen ment a munka, hogy szinte rosszul esett, hogy ilyen hamar vége a tervezgetésnek. Hálásan köszönöm Éva!              Petneháziné Mikes Viki


Legjobb döntés volt, hogy megkértem Évát a konyhám megtervezésére! Kiderült, hogy a konyhám nem is olyan nagy, mint amire számítottam, a kép, mely a fejemben volt a méretek miatt nem valósult meg. Éva viszont az adott méretekből a legtöbbet kihozva tervezte meg a konyhámat, amit nem győzök várni, hogy használhassak!
Éva! Köszönöm, hogy pár nap alatt, minden apró részletre kitérve megtervezted nekem az álomkonyhámat! Nagyon hálás vagyok és nagyon ajánlom mindenkinek!  

https://www.tiktok.com/@epulazotthonunk2024/video/7355841118250011937?_r=1&_t=8lO5TZ7GBqC                                                                                                                                                       Bíróné Cselei Amanda